Hibaüzenet

OK

Cégünkről

  • Cégünk 1999-es alapítása óta több száz munkavállaló lépett előre karrierjében segítségünkkel
  • Az újonnan létrejött munkakapcsolatok 94,1%-a bizonyult tartósnak (azaz a garanciaidő kétszerese után is élő munkakapcsolat volt ügyfeleink és a kiközvetített munkavállalók között)
  • Interjúink kellemes hangulatban, közvetlen beszélgetés formájában zajlanak
  • Amennyiben ügyfeleink igénylik, a keresett szakember profiljának kialakításában és a szervezet megtervezésében is tanácsot tudunk adni
  • Több cég beindításában vettünk már részt, amikor a megfelelő szakemberek felkutatásán túl a kiválasztás során kiemelt hangsúlyt kellett helyeznünk arra is, hogy a kezdő csapat tagjai képesek legyenek együttműködni egymással
  • Ügyféloldali gyakorlattal is rendelkezünk ingatlanfejlesztés és gyártás területén, így ennek köszönhetően behatóan ismerjük a két szektort
  • Több céget indítottunk el külföldön is
  • A megfelelő jelölt megtalálását követően a szerződéskötést, a beilleszkedés elősegítését, ill. a kezdeti időszakban a felettessel való összhang megtalálását szintén feladatunknak tekintjük
  • Szakmailag ellenezzük az ún. stressz-interjúk, ill. többórás tesztek alkalmazását
  • Partnereinkkel a következő értékek mentén igyekszünk együttműködni: egyszerűség, rugalmasság, átláthatóság
  • Lehetőség szerint kevesebb projekttel foglalkozunk egyszerre (az iparágban szokásos 8 helyett 3-4 jut egy-egy tanácsadóra) annak érdekében, hogy mélységében is fókuszálni tudjunk azokra